Kínai cég kebelezné be a BorsodChemet

Forrás: MTI, hvg.hu

A Financial Times. „az ügyet ismerő személyektől” úgy értesült, hogy a Wanhua ipari csoport kíván befektetni a BorsodChembe. A londoni üzleti napilap forrásai szerint a Wanhua – vele kapcsolatban álló hongkongi befektetési alapokon keresztül – megvette brit és amerikai befektetőktől a BorsodChem mezzanine-hiteleinek (alárendelt kölcsöntőke) jelentős részét. A lap egyik forrása azt mondta, hogy a kínai cég részesedést és végső soron ellenőrzést kíván szerezni a BorsodChemben.

A kínai befektető megjelenése Wolfgang Büchele, a BorsodChem elnök-vezérigazgatója korábbi kijelentése szerint nagy aggodalommal töltötte el a cég menedzsmentjét, hiszen az elmúlt hetekben arról lehetett olvasni a sajtóban, hogy célegyenesben van egy 100 millió eurós hitel, amelyet az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújtana a bajba jutott társaságnak. Ennek bejelentése az akkori hírek szerint a napokban lenne esedékes.

A BorsodChem a kínai vállalat lépését ellenséges szándékként értékelte, hiszen, ha kölcsönösek az érdekek, nincs szükség befektetési bank közreműködésére – fejtette ki álláspontját Wolfgang Büchele.

Szerinte a BorsodChem kiváló technológia birtokában van, és a cégnek mindig az volt a központi stratégiája, hogy Európa egyik vezető izocianát gyártójává váljon. Egy ázsiai szereplő belépésével azonban ez a technológia átkerülhet Ázsiába, ezáltal Magyarország amellett, hogy elveszíthet egy termelőegységet, elveszítheti a továbbfejlesztés lehetőségét is, már megkezdett projektek, fejlesztések állhatnak le. Mindez gyengítheti, megváltoztathatja a magyar vállalat európai pozícióját, piaci helyzetét – mutatott rá a BorsodChem elnök-vezérigazgatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!