Forrás: MTI
A nonprofit szektor 1993 óta folyamatosan nőtt, 2012-ben fordult elő először, hogy csökkent a szervezetek száma, a mérséklődés 2013-ban folytatódott – írja a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzése alapján.
A lap írása szerint 2013-ban mintegy 64,5 ezer – az előző évinél hétszázzal kevesebb – civil és egyéb nonprofit szervezet működött Magyarországon, bő egyharmaduk alapítványi formában, 42 ezer pedig társas nonprofit szervezetként.
A szektor bevétele 2013-ban 1242 milliárd forint volt, ez folyó áron 1, reálértéken 3 százalékkal kevesebb a 2012. évinél, az 500 ezer forintnál kisebb bevételű szervezetek aránya 45 százalékról 42 százalékra csökkent – írja a Magyar Nemzet.