A kormány ösztönzi a gyerekvállalást, de nem bünteti azokat, akik másként döntenek

Forrás: MTI

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint a Fidesz csinált nemzeti ügyeket olyan ügyekből, amelyeket korábban mindenki megvalósíthatatlannak gondolt. Így lett nemzeti ügy a munkahelyteremtésből, a családok támogatásából vagy éppen a rezsicsökkentésből, és így lesz az az otthonteremtésből is. Rogán Antal a 888.hu-nak adott csütörtökön megjelent interjújában beszélt arról is, hogy a kormány ösztönzi a gyerekvállalást, megpróbálja rábeszélni erre a családokat, de semmilyen formában nem kötelezik és nem büntetik azokat, akik ezzel szemben másként döntenek.

Arra is kitért, hogy a Fidesznek van politikai alternatívája, de kormányzati alternatívája nincs. A miniszter a leghatározottabban visszautasította az összes olyan ellenzéki támadást, amely a főpolgármestert és a kormányt érte. A kormány minden eszközzel támogatja a főpolgármestert, a főpolgármester nem veszítette el a kormány politikai bizalmát, sőt, éppen ellenkezőleg. A miniszter 2017-2018 legfontosabb kihívásának azt tartja, miként lehet úgy bért emelni, hogy közben a gazdasági versenyképesség is megmaradjon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!