A kormány a beruházások lendületének megtartását ösztönzi

Forrás: MTI

Belső lapos

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Tálos Péter, a Joint Venture Szövetség elnöke a Magyarország 1986 – 2016, a Joint Venture Szövetség 30 éve a versenyképes vállalkozásokért című rendezvényen a Nemzetgazdasági Minisztériumban 2016. január 13-án. (MTI Fotó: Kovács Tamás)
 
A kormány szeretné, ha 2016-ban a beruházások lendülete megmaradna, ehhez támogatáspolitikát és rugalmas munkaerőpiacot rendel – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten a Joint Venture Szövetség ünnepi konferenciáján.

A Magyarország 1986-2016. Joint Venture Szövetség – 30 éve a versenyképes vállalkozásokért című rendezvényen a nemzetgazdasági miniszter, a szövetség társelnöke kiemelte, hogy a magyar gazdaság igényeinek megfelelő képzést hoznak létre, a lakásépítések és felújítások ösztönzésével a beruházások további támogatást kapnak.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a kormány erősíti a magyar kis- és középvállalkozások versenyképességét, hogy a beszállítói láncokba minél többen be tudjanak kapcsolódni.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!