A kormány legfontosabb célja a családok támogatása [videó]

kdnp.hu – MTI

A családi otthonteremtési program a kormány egyik legfontosabb családpolitikai intézkedése, minden elemének azt kell szolgálnia, hogy a családok minél előbb és minél olcsóbban saját lakáshoz jussanak – hangsúlyozta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A magyar kormány kiszámítható gazdaságpolitikája, stabil költségvetése tette lehetővé a kormány új otthonteremtési programját – jegyezte meg Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

A kommunikációért felelős államtitkár felidézte, hogy az új lakásoknál 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az áfát a kormány, saját célú lakásépítésnél pedig 5 millió forintig a számlák áfájának 100 százalékát vissza lehet igényelni. Az áfacsökkentéssel két célja van a kormánynak, az egyik, hogy olcsóbbá váljon az otthonteremtés. Az áfacsökkentés erre az egyik legerősebb eszköz, hiszen milliókkal is több maradhat a családok zsebében – mondta Tuzson Bence. „A másik célunk, hogy lendületet adjunk a lakásépítéseknek, ezáltal a munkahelyteremtésnek is.  Az új otthonteremtési programtól azt várjuk, hogy több új lakás épüljön, növekedjen a gazdaság és több gyermek szülessen Magyarországon" – jegyezte meg.

Hornung Ágnes ismertette, hogy az otthonteremtési programra február második felében kezdődött meg a kérelmek beadása, egy hónap alatt a hitelintézetek 2400 családi otthonteremtési kedvezmény (csok )kérelmet fogadtak be, több mint 6 milliárd forint összegben.

Tuzson Bence felidézte az otthonteremtési program főbb elemeit: a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), az építési szabályok egyszerűsítését,  a nemzeti otthonteremtési közösséget (nok), amelynek szabályait nemrégiben fogadta el az Országgyűlés és a régebbi elemek között megemlítette a lakástakarékpénztári rendszerben a megtakarítások állami támogatását is.

Hangsúlyozta: a korábbi kormányok idején megszüntették a meglévő lakástámogatási rendszereket, ez komoly problémát okozott a lakáspiacon, az embereket a devizahitelezésbe hajszolta. A Fidesznek 2010-től alapgondolata volt a családok támogatása, erre építette az adórendszerét, a kedvezményeket, a rezsicsökkentést, és erre építi az otthonteremtési programját – fejtette ki Tuzson Bence.

Hornung Ágnes megjegyezte, hogy az otthonteremtési programot szükségessé tette a lakásépítések visszaesése is, hiszen a korábbi időszak évi 35-40 ezres lakásépítése 2010-et követően évi 8-10 ezerre mérséklődött. Az NGM államtitkára szerint a negatív tendencia megfordításához és a meglévő építőipari potenciál kihasználásához ösztönzőkre volt szükség, így született meg az otthonteremtési program.

A lakásépítés áfájáról számos útmutatást adtak ki, de még mindig vannak bizonytalanságok, éppen ezért az adóhatósággal dolgoznak az egységes jogértelmezés segítésén – jegyezte meg. Példaként említette, hogy többnyire a tavaly bruttó áron kötött lakásépítési szerződéseknél vetődik fel az áfa eltérő értelmezése. Tuzson Bence pedig hozzáfűzte, a kormány alapvető szándéka, hogy minden kedvezmény érzékelhető legyen a lakásvásárlásnál, a magyar családoknál.

A 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus forráslehívásával kapcsolatos kérdésre Tuzson Bence elmondta: a magyar költségvetés már fizetett ki fejlesztési forrást, a brüsszeli lehívás lehetőségéhez egy bizonyos fázist el kell érni a projekteknél, és akkor kezdődhet a lehívás.

Ugyancsak kérdésre közölte azt is, hogy minden egyes terrorfenyegetéssel kapcsolatos bejelentést, információt komolyan kell venni, mindent meg kell tenni az emberek biztonsága érdekében, az európai tapasztalatokat figyelembe kell venni, ez alapján a magyar szabályozás módosítására szükség van, arra törekednek, hogy ebben a kérdésben megegyezés legyen a pártok között.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!