kdnp.hu
Forrás: MTI
A Fidesz szerint a hozzátartozók közötti bántalmazás tényállásának megteremtésével a kormány a családok, elsősorban a bántalmazott nők és gyermekek mellé áll – mondta Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfő sajtótájékoztatóján. A képviselő a javaslattal kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy a nem hozzátartozók közötti erőszakos magatartásokhoz képest, a törvényjavaslat kétszeresen bünteti a hozzátartozók közötti ilyen cselekményeket.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy míg a testi sértés és a könnyű testi sértés esetében eddig magánindítványra indult meg a büntetőeljárás, a jövőben bárki jelenti a családtag bántalmazását, a hatóságok kötelesek eljárni. Ezzel nem fordulhat elő az a korábbi gyakorlat, hogy a bántalmazott visszavonta a feljelentést, hiszen hivatalból is megindul az eljárás, ha valaki jelzi a bántalmazás tényét – ismertette.