A kormány célja a nemzeti és az európai kultúra megőrzése

Forrás: MTI

A Fidesz-frakció közlése szerint a polgári kormány kultúrpolitikájának célja a nemzeti és az európai kultúra megőrzése, és az ezt szolgáló kulturális intézmények és szervezetek erősítése.

A kormánypárti képviselőcsoport az MSZP vasárnapi sajtótájékoztatójára reagálva egyúttal szürreálisnak nevezte, hogy „az MSZMP utódpártja beszél elvtársakról, Kádár-rendszerről és a kultúra ideológiai kontrolljáról, a kommunista reflexek láthatóan még ma is ösztönösen működnek".

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) „megrögzött és monomániás Fidesz-imádók" irányítják kirekesztő módon, hiszen kizárólag egyetlen ideológiát képviselnek. Véleménye szerint Fekete György MMA-elnök a Kádár-rendszer kultúrpolitikájánál is rosszabbul irányítja szervezetét, hiszen „csak a támogatást és a tiltást ismeri".

A Fidesz-frakció közleménye szerint az ideológiai harcot a balliberálisok vívják a nemzeti és az európai kultúra ellen.

A balliberális oldal az, amely harcot indított a nemzeti és az európai kultúra ellen és annak őrzőit rendszeresen támadja, mert az európai baloldal már egy más, az identitását és a kultúráját feladó Magyarországot és Európát akar – áll a közleményben.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!