A kormány elítéli a kvettai templomrobbantást

A magyar kormány a leghatározottabban elítéli a kvettai templomrobbantás embertelen tettét és részvéttel osztozik az áldozatok hozzátartozóinak gyászában - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

kdnp.hu - MTI

Arra reagáltak, hogy legalább kilenc ember meghalt és 56-an megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény templom elleni öngyilkos merényletben. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. Két merénylő az istentisztelet alatt próbált meg behatolni egy metodista templom épületébe Beludzsisztán tartomány székhelyén, Kvettában. Az egyik támadót a rendőrök még a bejáratnál lelőtték, de a másiknak sikerült bejutnia az épületbe, ahol felrobbantotta magát.

Az államtitkárság közleményében azt írta: az egyértelműen a vallásukat gyakorló hívőket, karácsonyi ünnepekre készülő ártatlan embereket célzó akció is mutatja a keresztényüldözés jelenségének súlyosságát. Jelenleg a világon öt, vallása miatt üldözött emberből négy keresztény, így "a kereszténység a legüldözöttebb vallás" - tették hozzá. Részvétüket fejezték ki a robbantás áldozatainak és hozzátartozóiknak.

Hangsúlyozták: Magyarország következetesen kiáll a legkülönbözőbb külpolitikai fórumokon az üldözött keresztények ügye mellett.

Felhívták a nemzetközti szervezetek és kormányok figyelmét, hogy gondoskodjanak a terror és elnyomás megszűnéséről és a szabad vallásgyakorlás biztosításáról. Valamint - folytatták -, tegyenek meg mindent azért, hogy többet ne történhessen hasonló eset; vallási, faji és nemzeti hovatartozása miatt ne hallhasson meg senki terrorcselekmények áldozataként.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!