Forrás: MTI
Minden olyan ponton, ahol a közösségi és a magyar jog ütközése egyértelműen kimutatható – és ezt az Európai Bizottság jogi szakértőivel alá is támasztja –, a kormány kész arra, hogy kezelje a bizottsági észrevételeket és szükség esetén átvezesse azokat a magyar jogrendszerbe – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a negyedik alaptörvény-módosításról a kormány és az Európai Unió között zajló vita kapcsán az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén Budapesten.
Rogán Antal hangsúlyozta, hogy a sokat kárhoztatott negyedik alkotmánykiegészítés sok ponton segít Magyarországon a politikai szélsőségek visszaszorításában. Kifejtette, hogy az a bírósági ítélet, amely jóváhagyta az Élet menetével párhuzamosan szervezett Adj gázt! elnevezésű motoros felvonulás betiltását, azért születhetett meg, mert megvan a negyedik alkotmánymódosítás. Egy évvel ezelőtt a bíróság nem tudta volna jóváhagyni a kormány intézkedését a motoros felvonulás betiltásáról - emelte ki.
A frakcióvezető szerint a kormánynak és az Európai Bizottságnak is érdeke a két fél közötti vita rendezése. A kormány tiszteletben tartja, hogy Magyarország az Európai Unióba való belépéssel együtt az európai jogi normákat is kötelezőnek fogadta el magára nézve. Sem a Fidesz, sem a kormány soha nem kérdőjelezte meg Magyarország európai uniós tagságát és nem is tervezi ezt - hangsúlyozta Rogán Antal.
Kijelentette: Magyarország tiszteletben szeretné és tiszteletben is fogja tartani az európai uniós tagságból eredő kötelezettségeit.
A magyar jogrendszerben sok változás következett be az utóbbi három évben, de ez azért van így, mert a kormány erre kapott felhatalmazást a választóktól, vagyis arra, hogy mélységeiben változtasson – jelentette ki.