Forrás: MNO
Nem a magyar családok fizetik meg a hiánycsökkentést, hanem a bankok és a multinacionális vállalatok– minderről Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője beszélt a Hír TV Rájátszás című műsorában.
Az Európai Unió 11 tagországának megengedte, hogy jövőre is a három százalék fölött tarthassa a költségvetési hiányát, míg tőlünk folyamatos szigort követel, amelynek fényében egyértelmű a kettős mérce hazánkkal szemben – hangsúlyozta Rogán. Nagyon is helyes, hogy a kormány a bankok terheit növelte, és nem a családokét – tette hozzá. Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy a bankok ettől kezdve még kevésbé fognak hitelezni, a Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy nem azért nem hiteleznek a bankok, mert adókat vet ki a kormány, hanem a korábban kiadott hiteleket szedik be.
Óriási különbség van aközött, hogy a családokra terhelünk-e valamit, vagy nem – fogalmazott a politikus. Ez történt a 2009-es Bajnai-féle megszorítások idején, míg most nem a magyar családok fizetik meg a hiánycsökkentést, hanem a bankok és a multinacionális vállalatok – hangsúlyozta Rogán Antal.
A Fidesz frakcióvezetője a közműadóval kapcsolatban elmondta, hogy nem engedik elszabadulni az árakat. A szolgáltatók képesek lesznek profitjukból állni azt. A gázár sávos emelésével kapcsolatban elmondta, elsődleges céljuk a fennálló gázfüggőség enyhítése. Hozzátette: uniós forrásokból különféle programokkal segítik az embereket a korszerűsítésben és a diverzifikációban, melynek segítségével a függőségi helyzeten javítani lehet. Kiemelte, hogy a döntés a lakosság 1-2 százalékát érinti majd, mivel a szintet magasan húzták meg. A villamos energia díjazásával kapcsolatban pedig elmondta: a rendszer az infláció mértékére épül. Hozzátette, hogy a közműdíjak megadóztatásából befolyt pénzeket a közösségi közlekedésre fordítják.