A kormány segíteni akarja a tervezett gyerekek megszületését

Forrás: MTI

A kormány családbarát intézkedéseivel segíteni akarja, hogy Magyarországon megszülethessenek a tervezett gyerekek. Az emberi erőforrások minisztere erről Budapesten, a témában a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián beszélt.

Balog Zoltán a tervezett gyerekek megszületését segítő Három Királyfi Három Királylány Mozgalom rendezvényén közölte, a következő években fokozatosan a duplájára kívánják emelni a kétgyerekes családok támogatását. Tájékoztatása szerint már jövő januártól bevezetik a fiatal házasok támogatását; ez havonta 5 ezer forint pluszt jelent két éven keresztül, reményeik szerint az első gyerek vállalásáig, amikor a szülők már ennél nagyobb családi kedvezményekre is jogosultak lesznek.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a kedvezményrendszernek köszönhetően évente több mint 300 milliárd forint marad a családoknál. Ez valójában nem kedvezmény, hanem adózatlan jövedelem, amit a családok gyereknevelésre fordíthatnak – fűzte hozzá a miniszter.