Koronavírus - Megjelent a Magyar Közlönyben a védekezésről szóló törvény

Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény. A törvény keddtől hatályos, hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.

kdnp.hu – MTI

A törvény a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzettel összefüggő sajátos szabályokat állapítja meg.

A kormány a veszélyhelyzetben - a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl - az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálásáért rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ezt a jogkörét - szükséges és arányos mértékben - a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, elhárítása céljából gyakorolhatja - rögzíti a hétfőn az Országgyűlésben sürgőséggel megszavazott jogszabály.

A veszélyhelyzetben a kormány az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbíthatja.

A törvény az Alkotmánybíróság folyamatos működésének biztosításával és választásokkal kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaz. Kiegészül a büntetőtörvénykönyv is a járványügyi védekezés akadályozására, valamint a rémhírterjesztésre vonatkozó szabályozással.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!