Kósa Lajos vezetheti október elsejétől a Fidesz-frakciót

Forrás: MTI

Kósa Lajos váltja a tervek szerint október elsején Rogán Antalt a Fidesz frakcióvezetői posztján, ő az egyedüli jelölt.  A Fidesz ügyvezető alelnöke, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint ő a Fidesz leendő frakcióvezetője.

Elmondta, a  tervek szerint a poszton október elsején váltja Rogán Antalt, aki a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz.

Az illegális bevándorlás kapcsán azt hangsúlyozta: a legfontosabb feladat, hogy megvédjék az ország határait. Teljesen világos, hogy Magyarország az Európai Unió részeként kötelezettséget vállalt arra, hogy megvédi az unió határait. Szólt arról is, hogy a menekültstátusra szorulók természetesen védelmet kapnak Magyarországon. Ugyanakkor  ez nem jelenti azt, hogy pusztán az, hogy valakinek „nagyobb kedve van” az unió területén élni, mint saját hazájában, feljogosítja őt arra, hogy ideköltözzön.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!