Kövér László fogadta a chilei képviselőház elnökét

kdnp.hu
Forrás: MTI

A globalizáció következtében, sokkal közelebb vagyunk egymáshoz, mint amit a földrajzi távolság mutat – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután az Országházban fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Marco Antonio Núnez Lozanót, a chilei képviselőház elnökét.
Kövér László az Országgyűlés Arany Emlékérmét adományozta Marco Antonio Núnez Lozanónak a magyar-chilei kapcsolatok fejlesztéséért végzett munkájáért.

Kövér László hangsúlyozta: a két ország közötti nagy földrajzi távolság ellenére vannak hasonlóságok Magyarország és Chile történelmében és fejlődésében. Ahogyan Magyarországon 20-21 évet kellett várni, hogy a rendszerváltozás után új alaptörvényt fogadjanak el, úgy Chile is a közeljövőben fog egy új, modern, demokratikus alkotmány megfogalmazásába.

A chilei képviselőház elnöke kijelentette: sok közös vonás van Magyarország és Chile között, például mindkét országban sikeres átmenet ment végbe egy autoriter rezsimből a demokráciába.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!