Forrás: MTI
A parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.
A Ház 226 igen szavazattal, 40 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett fogadta el a nyolc kormánypárti politikus – köztük Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető – által kezdeményezett indítványt.
Eszerint nem indítható, illetve nem folytatható büntetőeljárás azok ellen, akik 2011. december 23-án a Parlament bejáratainál – az aznapra tervezett szavazások elleni tiltakozásul – leláncolták magukat. Mentesül továbbá a büntetés végrehajtása, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mindenki, aki ellen ezért személyi szabadság megsértése miatt szabtak ki büntetést. A közkegyelem kiterjed a tiltakozó akcióval összefüggésben elkövetett szabálysértésekre is.
Az előterjesztők a javaslat indoklásában azt írták: az Országgyűlés – az új alaptörvényhez igazodva – méltányosnak tartja, hogy az egyes sarkalatos törvények elfogadása ellen maguk leláncolásával demonstráló, és ezért büntetőeljárás alá vont emberekkel szemben közkegyelmet gyakoroljon a Ház.
A kormányoldal kezdeményezését a december 23-i megmozdulást szervező LMP, valamint az ahhoz később csatlakozó Demokratikus Koalíció (DK) és MSZP is visszautasította, mondván, nem kérnek kegyelmet.