Forrás: MTI
Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt 1989. június 16., ez a remény „a kommunista blokk börtönébe kényszerített” népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette – mondta Áder János köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben tartott megemlékezésen.
A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulóján tartott rendezvényen az államfő beszédében kiemelte: ez a nap a magyaroknak az 1848-as demokratikus hagyományok folytatását és a nyugatos polgárosodás reményét, európaiságuk és függetlenségük visszanyerésének reményét is hordozta.
A nemzet 1989. júniusi közös gyásza a szabadságunkért, függetlenségünkért, európaiságunkért és jövőnkért vállalt erőfeszítéseink kiindulópontjává vált – hangoztatta.
Az államfő felidézte: 1989. június 16-án magyarok millióinak figyelme a Hősök terére szegeződött, és a történelem igazolta „szabadságszerető nemzetünk” akkori várakozásait. Ez a nap fordulópontot jelentett „a kommunista rendszer hazugságaiból és fojtogató öleléséből szabadulni akaró”magyaroknak – mutatott rá.
Emlékeztetett: 25 évvel ezelőtt a magyarok ezen a napon adták meg a végtisztességet az 1956-os forradalom mártírjainak és hőseinek, köztük Nagy Imre 1958. június 16-án kivégzett miniszterelnöknek. A lelke mélyén mindenki érezte, hogy történelmi fordulóponthoz érkezett Magyarország.