Forrás: MNO
A kisebbségi jelképek használatának akadályozása ügyében kialakult helyzet megoldásának kulcsa Románia kezében van, a romániai magyarságnak jogában áll használnia szimbólumait, ezért Magyarország támogatja a székely zászló használatát – tájékoztatott a Külügyminisztérium.
Kiemelték, hogy ezt az álláspontot Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet is kifejtette, miután szerdán bekérették a román külügyminisztériumba. A diplomata hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának támogatása összhangban áll a korábbi gyakorlattal, valamint a romániai és az európai uniós jogszabályokkal is. Magyarország szolidáris a székelységgel, amikor azt tapasztalja, hogy elvitatják tőle a nemzeti jelképek használatának alapvető jogát – hangsúlyozta Füzes Oszkár, hozzátéve: „ez a románok jogos érzékenységét nem sértheti”. A nagykövet a román félnek kifejtette továbbá: az is természetes, hogy ilyen helyzetben Magyarország szolidáris a székelységgel.
A közlemény szerint a diplomata arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt időben több olyan eset történt, amely a hatályos román jogi szabályozással ellentétes, sérti a magyar közösség jogait, ezek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja. A nagykövet példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) megoldatlan ügyét és a magyar nyelv visszaszorításáért tett önkormányzati intézkedéseket, amelyek orvoslását Magyarország elengedhetetlennek tartja.
Füzes Oszkár az MTI érdeklődésére elmondta: azt közölték vele, hogy Románia számára nem elfogadható a magyar fél által használt „szimbolikus agresszió” kifejezés, ugyanakkor Bukarest szerint az országban a kisebbségi jogok a legmagasabb szinten érvényesülnek és Románia érdekelt a két ország közötti jó kapcsolat fenntartásában. Válaszában a nagykövet rámutatott: nem a magyar fél kezdte a jelképek körüli konfliktust. Ez azzal indult, hogy a Kovászna megyei prefektus eltávolíttatta a székely zászlót – mondta.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán elmondta, hogy az olyan nemzeti kisebbségi jelképek, mint a székely zászló, nem sértik sem a román állam érdekeit, sem a román lakosságét, senkit nem ér hátrány amiatt, hogy ezeket a jelképeket a „jóérzés határain belül” használják Románia egyik régiójában. Az RMDSZ elnöke nyugalomra intette a feleket, és leszögezte, hogy párbeszéd útján kell rendezni a székely zászló kérdését is.