Forrás: Hirado.hu
Külföldi újságírók jártak Magyarországon, hogy lássák, megismerjék az országot – mondta Kumin Ferenc a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken. A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta: a legnagyobb probléma, hogy a legtöbb újságíró úgy foglalkozik hazánkkal, hogy nem látja magát az országot, hanem másodkézből tájékozódik, és tekintélyes forrásoknak elhiszi, amit írnak, pedig ez nagyon sokszor nem igaz.
Kumin Ferenc az okokról elmondta: a gazdasági válság nehéz helyzetbe hozta a sajtót is világszerte, és a hírközlők nem engedhetik meg maguknak a tudósítói hálózat fenntartását. Nagyon kevés sajtóterméknek dolgozik tudósítója Magyarországon, és nem élnek itt azok, akik rólunk írnak – mondta. Hozzátette: azok, akik itt élnek, még ha kritikusak is, tudják, hogy ez egy jó ország, és szeretik hazánkat. „Nem írnak le olyan szélsőséges ostobaságokat, mint amiket sokszor olyan szerzőktől olvashatunk, akik ezer kilométerekről szemlélik, hogy mi zajlik itt” – nyilatkozta.