Kutatók és egyetemi vezetők szerint Magyarország sokat tanult a járványból

Magyarország sokat tanult a járványból, a veszélyhelyzet nehézségeire megtalálta a válaszokat, így egy hasonló kihívásra már felkészültebben reagálhat - jelentették ki kedden Budapesten a Fokozatváltás 2.0 - Újraindítás című konferencián felszólaló kutatók, egyetemi vezetők.

kdnp.hu – MTI

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára úgy vélte, hogy a maga területén mindenki jól kezelte a járvány kihívásait, a digitális átállást a tanárok, diákok, oktatók és hallgatók egyaránt jól fogadták, senki nem vesztett félévet. Az államtitkár a tapasztalatokat nevezte a járvány legfőbb hozadékának, mivel ezekre alapozva egy újabb veszélyhelyzetet az előzőnél hatékonyabban lehet kezelni.    

Előadásában a Semmelweis Egyetem rektora a felkészültség fenntartását szorgalmazta, és közölte, hogy egy következő fertőzéshullám esetén újabb reprezentatív felmérés kezdődhet. Merkely Béla megerősítette, hogy a járvány második hulláma Magyarországot októberben érheti el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!