A kvótarendszer nem kivitelezhető

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az unión belüli, a menekültek szétosztásáról szóló úgynevezett kvótarendszer nem valósítható meg és nem életszerű – jelentette ki Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában, amelyben szakértőket szólaltattak meg menekültügyben. A jogász, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa is, hangsúlyozta: a kvótásítás dehumanizálja emberek tömegeit.

Tóth Norbert emlékeztetett arra is, hogy az 1951-es genfi egyezményben az áll, hogy a menekülteknek nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak: tiszteletben kell tartaniuk annak az országnak a törvényeit, szokásait, ahol éppen tartózkodnak, és nem veszélyeztethetik annak jogrendjét. Mint mondta: az utóbbi napokban a nemzetközi, az uniós és a magyar jogszabályokkal ellentétes magatartásokat lehetett látni a menekültek részéről, és az alapvető együttélési szabályokat is megsértették.

Kiszelly Zoltán politológus, a műsor másik vendége szerint az embercsempészek nemcsak az utaztatást vállalják, hanem a szükséges háttér-információkkal is ellátják a migránsokat az aktuális országról, illetve arról, miként kerülhetik meg a szabályokat. 

Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hol van ennek a folyamatnak a vége, és az európai politikusok nyilatkozatai nem lassítják, éppen fordítva, gyorsítják azt – állapította meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!