Létrejött a macedón-bolgár védvonal

Forrás: MTI

Gyakorlatilag létrejött a macedón-bolgár védvonal azáltal, hogy Macedónia meghozta a döntését a határőrizet szigorítására és a határ lezárására, és Bulgária jelentős hosszban épített, illetve épít kerítést déli határán – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Szófiából telefonon nyilatkozva, miután csütörtökön tárgyalt a bolgár vezetőkkel.

A miniszter szerint az európai vezetőktől az elmúlt hetekben, hónapokban minden nap lehetett olyan nyilatkozatokat hallani, amelyek szerint a migránsválság az Európai Unió történetének legnagyobb kihívása, és hogy ezt csak úgy lehet kezelni, ha megvédjük a kontinens küldő határait.

„Úgy látom, hogy ebben a tekintetben szánalmas kirakatpolitikát folytat az unió, mert a nyilatkozatok ellenére nem hogy aznap, de másnap sem történt semmi" – jelentette ki.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!