Forrás: MTI
Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az UD Zrt.-ügy kapcsán indított büntetőperben tanúként azt állította: nem tudja, honnan szivároghattak ki az UD Zrt. vezetőinek telefonbeszélgetéseiről titokban készített hangfelvételek, csak abban bizonyos, hogy nem az általa vezetett titkosszolgálattól.
A vád szerint 2008 szeptemberében Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnöke személyes adattal való visszaélést követett el azzal, hogy a bizottság tagjainak kiosztotta a Kövér László és Demeter Ervin akkori ellenzéki, fideszes országgyűlési képviselők, egykori titokminiszterek által az UD Zrt. egyik vezetőjével, Horváth Józseffel folytatott telefonbeszélgetések lehallgatás útján rögzített hanganyagát és leiratát. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.