kdnp.hu
Forrás:hirado.hu
A Fidesz frakcióvezetője szerint az Együtt 2014-től ugyanazt lehetne várni, mint a Bajnai-kormánytól 2009-2010-ben.
Nem akarja hazugsággal vádolni Bajnai Gordont a Fidesz frakcióvezetője, de – ahogy Rogán Antal fogalmazott – „az a baj, hogy láttuk már őt kormányozni 2009-2010 között”. Mindannyian emlékezünk azokra az intézkedéskre, amelyekkel nem négymillió ember járt jobban, hanem tízmillió ember járt rosszabbul: bércsökkentés, nyugdíjcsökkentés, az ingatlanadó bevezetése, a személyi jövedelemadó megemelése – sorolta a politikus az M1 Az Este című műsorában.
Rogán Antal emlékeztetett rá, hogy Bajnai idején vezették be az ún. szuperbruttót, ami azt jelentette, hogy az ember azután is adót fizetett, amit kézhez sem kapott, hiszen a társadalombiztosítási járulék 50 százaléka az adóalap része lett.
A frakcióvezető szerint az elmúlt két évben Bajnai Gordon és az MSZP minden alkalmat megragadtak arra, hogy kritizálják az Orbán-kormányt a bankadó vagy a multinacionális vállalatokat terhelő különadók miatt. Rogán Antal szerint mivel Bajnaiék nem árulják el, hogy mit csinálnának, ugyanazokhoz a módszerekhez fognak folyamodni, mint 2009-2010-ben.