Forrás: MTI
A Fidesz frakcióvezetője óva int a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítésének feloldásától. Lázár János Fidesz-frakcióvezető azt mondta, hisz a védőügyvédeknek, és idézte Zamecsnik Pétert, Laborc Sándor ügyvédjét, aki közölte, az ügy nem politikai, hanem szakmai jellegű. Ha valóban szakmai ügyről van szó, és az ügyészség, a nyomozóhatóság, a különböző nemzetbiztonsági szervek a titkosítás fenntartását javasolják, akkor ő óv attól, hogy ezt feloldják.
Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn közölte, hogy kezdeményezi a titkosítás feloldását annak érdekében, hogy a közvélemény világosan lásson a harmadik köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével összefüggő gyanúsításokban.