Leállítaná a zöldombudsman a víziközműcégek átszervezését

Forrás: index.hu

Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a regionális víziközmű cégek átszervezésének felfüggesztését kéri a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től. Ismeretes, hogy a közelmúltban a vagyontörvény a regionális víziközműveket kivette az állami törzsvagyon köréből és forgalomképessé tette azokat.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 2009. április 3-án, közleményben jelentette be, hogy az öt hazai regionális víziközművet május 31-i határidővel, vagyonkezelési szempontból három központúvá teszi. Az összevonás célja – a közlemény szerint –  elsősorban a vízi közművek működésének hatékonyabbá tétele, piaci értékének és versenypozíciójának javítása.

Az ombudsman számos panaszt és bejelentést kapott az üggyel összefüggésben. A panaszok egy része szóvá teszi, hogy az átszervezés eredményeként a vízközművek hosszabb távon kikerülhetnek a közösségi tulajdonból.

Az ombudsman vizsgálatának elsődleges célja annak kiderítése, hogy az MNV Zrt. által áprilisban bejelentett átalakulási tervek hogyan befolyásolnák a jelen és jövő nemzedékek egészséges ivóvízzel történő ellátásának hosszú távú biztonságát, valamint a környezet- és természetvédelem államilag biztosított színvonalát.

Mivel az MNV Zrt.-től kapott tájékoztatás szerint nincsen olyan kényszerítő körülmény, amely az átszervezést sürgőssé tenné, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa felszólítja a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot, hogy az ombudsmani vizsgálat befejezéséig függessze fel a regionális víziközmű cégek átszervezését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!