Forrás: MTI
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Lech Walesa volt lengyel elnök élete tanulság minden olyan politikai erő számára, amely vissza akar térni a valódi népfelség elvéhez.
A Lech Walesa által fémjelzett Szolidaritás szellemiségében ugyanis éppen a csöndes többség akaratát képviselte a közös ügyek alakításában – mondta Lázár János a Parlamentben, az Antall József Tudásközpont rendezvényén, amelyen a Visegrád Bridge-díjjal tüntették ki Lech Walesát, Lengyelország volt elnökét, a visegrádi együttműködés egyik alapítóját.
A Miniszterelnökség vezetője beszédében hangsúlyozta, Lech Walesa nemcsak tanúja, hanem alakítója is volt Lengyelország, Kelet-Közép-Európa, sőt a hidegháborúban kettészakított világ történelmének is. Szavai szerint minden korban szükség van a hozzá hasonló "munkásokra", akik készek megjavítani a hétköznapok szándékosan vagy gondatlanul elrontott igazságait.
Lázár János úgy fogalmazott, Lech Walesa Kelet-Közép-Európa megtestesült lelkiismeretévé vált, elutasította azokat a sötét alkukat, féligazságokat, hazugságokat, egyéni és közös megalkuvásokat, amelyekre a kommunista diktatúra épült.