Lejárt az ígérgetések ideje

Forrás: MTI

Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti képviselő szerint új és sürgős programokat kell indítani a romák társadalmi integrációjának megvalósítására, mert „lejárt a romaügyben történt eddigi látszattevékenységek és ígérgetések ideje”.
 
A politikus a „Romakérdés – társadalmi, gazdasági és erkölcsi felelősség” című budapesti tanácskozáson arról is beszélt: az oktatási integrációs programon kívül nincs olyan kormányzati intézkedés, amit a Fidesznek kormányra kerülése esetén érdemes lenne folytatnia.
    
Járóka Lívia úgy fogalmazott: a cigányság helyzete gazdasági és nemzetstratégiai kérdés, mert 40-50 év múlva az ország versenyképességét negatívan fogja befolyásolni a szegények, köztük a cigányok helyzete. Hozzátette: figyelembe kell venni, hogy Európa leggyorsabban növekvő, legfiatalabb és legnagyobb kisebbsége, a cigányság lélekszáma demográfiai előrejelzések szerint néhány évtized múlva több százalékkal emelkedhet, és amennyiben az oktatásra, a képzésre, a foglalkoztatására nem fordít kellő figyelmet a társadalom, az egész ország sorsát megpecsételheti.
    
Várszegi Asztrik bencés szerzetes, püspök, pannonhalmi főapát azt hangoztatta: Isten saját képmására, közös tulajdonságokkal embert teremtet, és nem romákat, magyarokat, vagy egyéb más kisebbségeket. Ezért ebben a szellemiségben kell élnie minden társadalomnak. Megjegyezte, az egyháznak is komoly adósságuk van a cigánysággal szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!