Forrás: MTI
Magyarország és Lengyelország egyformán szolidáris az Ukrajnában szenvedő emberekkel, ezért közös táborokat szervez ukrán, lengyel és magyar fiatalok számára – mondta az MTI-nek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Varsóban.
Hivatalos lengyelországi látogatásának első napján a magyar miniszter Wladyslaw Kosiniak-Kamysz család-, szociális és munkaügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokat.
A találkozó kapcsán az emberi erőforrások minisztere kijelentette, hogy a Magyarországon alkalmazott megoldások sok tekintetben jelentenek inspirációt a lengyelországi demográfiai problémák megoldásához, a lengyelek viszont az év elején bevezetett nagycsaládos kártyával kapcsolatos tapasztalataikat osztják meg magyar partnereikkel.
Balog Zoltán a varsói külügyi intézetben tartott, kora délutáni előadásában hangsúlyozta, hogy Lengyelország – mint fogalmazott – a néhai II. János Pál pápa, illetve a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom országát jelenti a magyarok számára, a kétoldalú kapcsolatokat azonban a jövőre vonatkozóan kell fejleszteni, illetve erősíteni.