Letartóztatták a HM EI Zrt. vezetőjét

Forrás: MNO

Különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanújával tegnap harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték a Honvédelmi Minisztérium legnagyobb hadiipari cége, a HM EI Zrt. vezérigazgatóját – értesült a Magyar Nemzet. K. Gábort tegnap délután vették őrizetbe a társaság épületében, ahonnan már nem tért vissza a cég egyik megbeszélésére.

A lap korábbi beszámolója szerint a HM-nél leleplezett, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés egyik gyanúsítottja azt vallotta a nyomozóknak, hogy a vezérigazgató is elfogadott kenőpénzeket állami megbízásokért cserébe.

Régóta sejtették a katonák, hogy a HM-nél és gazdálkodó szervezeteinél megjelent a korrupció – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Isaszegi János dandártábornok, a honvédség kiképzőközpontjának nemrég leváltott parancsnoka. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a szaktárca fejlesztési ügynöksége olyan beszerzési megállapodásokat kötött, amelyeket nem lehetett felbontani akkor sem, ha penészes kenyeret, erjedő befőttet, büdös felvágottat szállított a megbízott vállalkozó. A katonák látták, hogy miközben havi százezer forintból kell megélniük, egyesek meggazdagodtak a pótlékokból és a tiszteletdíjakból – olvasható az újság  mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!