Letették a Kölcsey Ferenc Emlékház alapkövét

Forrás: szatmar.ro

Történelmi pillanatnak voltak tanúi mindazok, akik január 23-án részt vettek Sződemeteren a Kölcsey Emlékház alapkőletételén. A projekt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Tasnádi Református Egyházközség közös pályázata révén valósul meg. A kivitelezéshez szükséges anyagi hátteret a magyar kormány biztosítja.

Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét. Azt kívánta, hogy méltón hordozza majd e ház Kölcsey Ferenc örökségét. Mutassa ez az emlékhely is azt, hogy a partiumi magyarságnak van jövője, nemcsak megmaradni, hanem építeni, fejleszteni is képes. A magyar kormány szívén viseli a külhoni, és így a partiumi magyarság sorsát is. Azt minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja és a jövőben is támogatni fogja - ígérte a politikus.

Az ünnepi szónoklatokat követően Csűry István püspök és Brendus Réka időkapszulát helyeztek el az épület alapjában, majd jelképesen hozzáfogtak a malterezéshez, kifejezve ezáltal, hogy az építkezés elkezdődött. Az ünnepség koszorúzással és a tasnádi reformátusok közreműködésével szeretetvendégséggel záródott.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!