Forrás: MTI
A kormány önálló intézményként létrehozza a Pénzügyi Jogok Biztosának Hivatalát – jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A kabinet azt követően döntött így, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére megvizsgálta a pénzügyi biztos intézménye bevezetésének lehetőségét.
A pénzügyi biztos jogvédő, vizsgálódó, ajánlásokat megfogalmazó, tanácsadó intézményként segíti majd a fogyasztók pénzügyi védelmét és a pénzügyi szolgáltatók (bankok, hitelintézetek) működésének kontrollálását. Emellett a pénzügyi biztosnak fontos szerepet szán a kormány a pénzügyi kultúra fejlesztésében – olvasható a közigazgatási tárca közleményében.
A tájékoztatás szerint a hivatal pontos feladatairól és működési rendjéről szóló jogszabályokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a KIM dolgozza ki, és néhány héten belül a kormány elé terjeszti. A pénzügyi biztost a nemzetgazdasági miniszter nevezi majd ki, de sem a miniszter, sem más nem utasíthatja őt, teljesen független és pártatlan intézményként működik majd.