Forrás: MTI
Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe tavaly december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI).
Az NMH ennek megfelelően - a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár irányítása alatt - foglalkoztatáspolitikai, munkavédelmi, munkaügyi, szak- és felnőttképzési feladatokat ellátó központi hivatal, főigazgatója Komáromi Róbert, a korábbi FH főigazgatója.
Az erről szóló kormányrendelet szerint az OMMF elnöke és az NSZFI főigazgatója látja el a beolvadó szervek feladataival kapcsolatos főigazgató-helyettesi jogköröket a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgató-helyetteseinek kinevezéséig, de legkésőbb 2012. február 28-ig.
Az új hivatal működésére a 2012-es költségvetésben 3,77 milliárd forint áll rendelkezésre.
A jövőben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakmai irányításával látják el a megyei szakigazgatási szervek a munkavállalók és a munkaadók igényeire szabott, díjmentes szolgáltatási, továbbá foglalkoztatási és álláskeresési támogatások nyújtásával, engedélyezéssel, bejelentéssel, nyilvántartással kapcsolatos hatósági és több csatornán igénybe vehető tájékoztatási tevékenységüket.
Mindezeken túl, a hivatal a jövőben a munkavédelmi és munkaügyi hatósági, illetve tájékoztató tevékenysége révén segíti elő, hogy a munkavállalók jogszerű és biztonságos alkalmazása minél szélesebb körű legyen, valamint hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a szabálytalan foglalkoztatással versenyelőnyhöz jutó munkáltatók száma.
A megjelent kormányrendelet szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal foglalkoztatáspolitikai feladatkörében a munkaügyi központok és kirendeltségek szakmai tevékenységének irányításán és koordinálásán túl tájékoztatást nyújt, és tanácsadást végez a külföldi munkavállalással kapcsolatban. Koordinálja a központi munkaerő-piaci programok végrehajtását, valamint szervezi, bonyolítja és koordinálja az Európai Unió pénzügyi alapjaiból támogatott foglalkoztatási és képzési programokat. Irányítja az NFSZ keretében működtetett szolgáltatások fejlesztését.