Másfél milliárd forintra emelte a kormány a hűtőgépcsere pályázat keretét [+videó]

kdnp.hu
Forrás: MTI



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi lezárt pályázatának 500 millió forint eredeti keretét 1 milliárd forinttal, 1,5 milliárd forintra emelte – jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Elmondta, a keretemelés révén valamennyi sikeres pályázó támogató okiratot fog kapni.

Felidézte, hogy az otthon melege program hűtő- és fagyasztógép-csere legutóbbi pályázatára mintegy 46 ezren jelentkeztek a régiókból több mint 1,5 milliárd forint támogatási igényre. A pályázók 75 százaléka a kedvezményezett – nagycsaládos és nyugdíjas – célcsoporthoz tartozott.

Az államtitkár hangsúlyozta, a hűtőgépcsere digitális pályázati rendje úgy módosult, hogy az internettel nem rendelkező idősek is tudtak pályázni erre megbízottak részvételével.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke kiemelte, hogy a hűtőgépcsere pályázat iránt nagy volt az érdeklődés, és megköszönte a keretemelést, amely révén a várakozó listára került családok is támogatást kaphatnak. Hozzátette, hogy a hűtőgépcseréhez kapcsolódóan több mint 60 munkaórát töltöttek el az egyesület munkatársai, akik egyebek közt segítettek a pályázatokat beadni. Az elnök szerint a hűtőgépcsere pályázat jó példa a NOE és az NFM együttműködésére.

Kérdésre válaszolva Szabó Zsolt elmondta, hogy az otthon melege programban a hűtőgépcsere pályázatra felfüggesztett kiírásként kell tekintetni, a pályázatot újra meg fogják nyitni azért, hogy többen kapjanak lehetőséget a támogatásra. Felidézte, hogy 2014 őszén már volt hasonló lehetőség, akkor 25 ezer támogató okiratot adtak ki, most pedig mintegy 46 ezer pályázati okiratot.

Szabó Zsolt elmondta azt is, hogy a programban a családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére a pályázatot 2016. augusztus 15-én, hétfőn 8 órától lehet beadni, a pályázat 5 milliárd forint kerettel indul, de igyekeznek pénzügyileg követni az igényeket.

Kiemelte: a családi házak energiahatékonysági korszerűsítési pályázatnál arra törekednek, hogy a nyílászárócsere, szigetelés, megújuló energia, fűtéskorszerűsítés területekre minél egyszerűbben lehessen pályázni. Az alprogramban 40-45-50-55 százalékos támogatásra nyílik lehetőség 1996 előtt épült házaknál maximum 135 négyzetméter lakóterület esetén.

Az államtitkár megemlítette: a pályázatban lehetőség lesz arra is, hogy kiskorú felnőtt képviselője adjon be jelentkezést.

Az NFM államtitkára szólt arról, hogy a kormány komplex programot működtet a családi házakkal kapcsolatban, ebbe bele tartozik a csok, az építési kedvezmények köre, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban szereplő visszatérítendő nulla százalék kamatozású pénzeszköz, illetve az otthon melege program családi házas konstrukciója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!