Forrás: MTI
Ma is nagy szükség van Szent István bölcsességére és elszántságára – mondta Áder János köztársasági elnök a Sopronhoz közeli Peresztegen, az államalapító király szobrának avatóünnepségén.
Szavai szerint ma is szükség van, és a jövőben is szükség lesz annak megértésére, hogy a bölcs ember sohasem öncélúan bátor. Miként mindig is szükségünk lesz arra is, hogy megértsük, nincs az a bölcs felismerés, ami többet érne egy árva hajítófánál, ha nincs bennünk kellő alázat, összefogás és elszántság ahhoz, hogy érvényre tudjuk juttatni érdekeinket és akaratunkat – jelentette ki az államfő. A helyiekhez fordulva az államfő méltatta, hogy személyes példájukkal, életükkel, mindennapi örömeikkel és erőfeszítéseikkel adnak értelmet a szónak, amit a szülőföld megtartó szeretete jelent. Elismerően szólt arról is, hogy fenntartják, működtetik és munkájukkal gyarapítják azt a közösséget, amely - mint fogalmazott - ennek a több mint 700 éves településnek a mai világra nyitott 21. századi lelkiségét, semmi máshoz nem fogható megtartó erejét adja.
Ezzel Szent István művének és szellemiségének ma Önök a megőrzői és továbbadói, akárcsak minden magyar, akinek fontos szülőföldjének sorsa, szűkebb és tágabb közösségének boldogulása, hazájának jövője, nemzetének gyarapodása – mondta az államfő.