Ma tartják a Felvidékről kitelepítettek emléknapját

kdnp.hu
Forrás: MTI

Ma tartják a Felvidékről kitelepítettek emléknapját, arra emlékezve, hogy 1947-ben ezen a napon indult el az első, elűzötteket szállító vonat Magyarország felé. A magyar Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja lesz.

A felvidéki kitelepítettek emléknapján Komáromban beszédet mond Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A fővárosban gálaműsort tartanak a Rákóczi Szövetség szervezésében, amelyen köszöntőt mond Halzl József, a szövetség elnöke, ünnepi beszédet tart Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Az emléknaphoz kapcsolódva korábban a Rákóczi Szövetség pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli középiskolásoknak, főiskolásoknak és egyetemistáknak, ennek díjátadóját is ma tartják.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!