Maffiózók hazugságaival próbálja lejáratni az ellenzék a kormányt

kdnp.hu – MTI

A Fidesz szerint az ellenzéki pártok maffiózók hazugságait felhasználva folytatnak lejárató kampányt a kormány ellen.

A nagyobbik kormánypárt a jobbikos Szilágyi György szerdai sajtótájékoztatójára reagált, amelyen a képviselő arról beszélt: pártja szerint mindenkinek az lenne az érdeke, hogy kivizsgálják az éjszakai életben egykor jelentős befolyással bíró, jogerősen 15 év fegyházra ítélt Portik Tamás Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel kapcsolatban megfogalmazott vádjait.

A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében erre azt írta: Portik Tamás és Laborc Sándor, aki a Gyurcsány-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, többször találkozott egymással. Két találkozójukról 2008-ban készült lehallgatási jegyzőkönyv – folytatták –, amely szerint Portik Tamás arra vállalkozott, hogy fideszes politikusok kompromittálására gyűjtsön vagy gyártson információkat; az egyik ilyen lejáratandó politikusként Rogán Antalt említik meg.

„Ezen tények ismeretében bármi, amit Portik Tamás mond, teljes mértékben hiteltelennek tekinthető" – hangsúlyozták reagálásukban, emlékeztetve arra, hogy Rogán Antal hamis tanúzás és hamis vád miatt feljelentést tett. „A hatóságok fogják tisztázni egy maffiózó vádjait" – fűzték hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!