Magyar elnöke lesz Maros megyének

kdnp.hu – MTI

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei szervezetei hétfőn megállapodtak arról, hogy együttműködnek a Maros megyei önkormányzatban. A megállapodás szerint a testület elnöki tisztségét az RMDSZ, két alelnöki tisztségét pedig a PSD adja.

Az RMDSZ korábban Péter Ferencet, Szováta polgármesterét nevesítette a megyei elnöki tisztségre. Péter Ferenc már nem indult a szovátai polgármester-választáson, és a megyei önkormányzatban szerzett képviselői mandátumot.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az RMDSZ és a PSD arról is megállapodott, közös erővel lépnek fel azért, hogy Maros megye minél több kormányzati és európai pénzforrást hívhasson le, és behozza lemaradását, mely „az elmúlt négy évben meg nem valósított projektek" révén alakult ki.

A Maros megyei önkormányzatba csupán három párt jutott be. A testületben az RMDSZ-nek 15, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a PSD-nek tíz-tíz képviselője lesz.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a megállapodás kizárólag a megyei önkormányzatra vonatkozik, a marosvásárhelyi önkormányzati többség kialakításáról tovább folynak a tárgyalások. A városi tanácsban az RMDSZ-nek tíz, a Dorin Florea polgármestert támogató PNL-nek hat, a PSD-nek négy, és az újonnan alakult Szabad Emberek Pártjának (POL) három képviselője lesz. A tanács várhatóan magyar többségű lesz, hiszen a POL listája befutónak számító helyein két magyar képviselő szerepel.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke korábban az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a szövetségnek ellenzéki szerepre kell készülnie Marosvásárhelyen, és nem kell alpolgármesteri tisztséget vállalnia a városban. „Dorin Floreával szemben kell többséget alkotni a városi tanácsban. Ez a többség hozzon majd határozatokat, és a polgármester azokat hajtsa végre" – jelentette ki az elnök. Hozzátette, hogy azért is ez tűnik jó megoldásnak, mert a marosvásárhelyi tapasztalat szerint Dorin Florea az RMDSZ-es alpolgármesteren keresztül a szövetség önkormányzati frakcióját is „bedarálja".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!