Forrás: inforadio.hu
Az Európai Bizottság jogi köntösbe csomagolja a Magyarországgal szemben fennálló politikai jellegű fenntartásait – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
A Magyarországgal szemben, több uniós frontról indított támadássorozat azért kelthet nagy feltűnést, mert itt most már nem pusztán jogi jellegű kifogásokról van szó – utalt a politikai indítékra Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
A politikai rendszert fenntartó intézmények és az alkotmányos berendezkedés alapvető intézményei kerültek a vizsgálódás középpontjába – emelte ki. A Bizottság nyíltan nem politikai kérdéseket tehet fel, hanem azt kell megvizsgálnia, hogy ezen intézményeknek a működése hol ütközhet az uniós joggal – magyarázta.
A szakértő úgy véli: a Fidesz-KDNP kétharmados többsége Brüsszel számára „abnormális”.
Alapvető problémája Brüsszelnek az, hogy minden alkotmányos intézkedést és intézményt képes megváltoztatni, átalakítani ez a többség, és amire most képes a Fidesz, arra lehet, hogy sokáig egy politikai erő sem lesz képes – tette hozzá.
Törő Csaba arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság mint az uniós alapszerződés és jogok őre saját hatáskörben is eljárhat, de sokszor előfordul, hogy felhívják a figyelmét bizonyos dolgokra.
Hozzátette: gyakran az érdekelt felek hívják fel a Bizottság figyelmét, ezek lehetnek civil szervezetek, politikai erők, szakmai egyesületek, újságíró-szervezetek is.
A felsőoktatási törvény esetén az Európai Bizottságnak nincs hatásköre, ha a kormány megfelelő formát talál, a probléma könnyen kezelhető lesz, és az is elképzelhető, hogy az adatvédelmi ombudsman ügyében fennálló konfliktust a kormány úgy rendezi Brüsszellel, hogy Jóri András visszakapja a mandátumát. – mondta a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
Magyarország „bölcsebben és megedződve” kerül ki a konfliktusokból