Magyarország és Európa sem tud mindenkit befogadni

Forrás: MTI

Sem Magyarország, sem Európa nem tud mindenkit befogadni – reagált a Fidesz-frakció Kakuk György, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagjának kijelentéseire.

Kakuk György pártja nevében arra szólította fel a kormányt, hogy ne adóztassa meg a menekültek befogadását, vagyis ne kelljen idegenforgalmi adót fizetni utánuk.

A Fidesz-frakció reagálásában az áll: Magyarország és Európa eddigi egyik legnagyobb válságát éli a bevándorlók áradata miatt.  Magyar katonák, rendőrök és köztisztviselők ezrei dolgoznak éjjel-nappal a hazájukért, magyar emberek százezrei aggódnak családjuk, otthonuk biztonságáért és az ország jövőjéért. „A milliárdos Gyurcsány Ferenc pedig 4900 forintos kiadásáért siránkozik és a bevándorlók tömegeinek befogadását szorgalmazza” – jegyezték meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!