Forrás: MTI
Magyarország jobban teljesít, nő az ország iránti bizalom, s hangsúlyozta: az országkockázati helyezésen való javítás annak köszönhető, hogy csökkenő pályára állt az államadósság – mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján, a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport idei második negyedéves országkockázati összesítésére reagálva.
Az S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport szerdán ismertetett jelentése szerint a világ tíz legkockázatosabb államadósa közül három az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor - amely tavaly kikerült e tízes mezőnyből - tovább javított helyezésén.
Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: Magyarország pénzügyileg stabilabb, mióta „szakított a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges gazdaságpolitikájával, és megkezdte az általuk felhalmozott óriási államadósság lebontását”.
A Fidesz szóvivője kitért arra, az országkockázati jelentés világosan megmutatja azt is, hogy azok az országok, amelyek „velünk ellentétben nem tekerték el időben a kormányt, most igen nagy bajban vannak”, és több helyen is a mai napig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) diktálja a gazdaságpolitikát. Ezzel ellentétben Magyarországon „éppen bezárni készül” az IMF-iroda – jegyezte meg Selmeczi Gabriella.