Forrás: MTI
Kína magyarországi nagykövete szerint országa nyugati nyitás politikájának és Magyarország keleti nyitás politikájának találkozása számtalan új lehetőséget biztosít a két ország számára. Erről a nagykövet a Lakiteleki Népfőiskolán, a Keleti Nyitás Kollégium, a Kerkai Jenő Kollégium és az Ibero-Amerikai Kollégium hallgatói előtt tartott előadásában beszélt.
Hsziao Csien nagykövet elmondta, hogy Kína új politikájának megvalósításában Magyarország a térségi központ szerepét tölt be.
Meggyőződése, hogy közös célok, közös stratégia alatt, egyre közelebb fog kerülni a két ország egymáshoz, amely révén egyre több együttműködés valósul meg.
Kína nyugati nyitás politikájának koncepcióját az egykori gazdasági selyemúthoz hasonlította, mely összekötötte Ázsiát Európával.