Forrás: MTI
Magyarország megújításának kulcsa a munkaalapú gazdaság – hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője csütörtökön Szombathelyen az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. tanműhelyét átadva.
Szavai szerint mindenki, aki dolgozni akar, számíthat Magyarország kormányára és mindenki, aki olyan, a fiatalok és a jövő iránti elkötelezettséggel teremt munkahelyet, mint az EPCOS Kft., az szintén számíthat a kormányzatra.
Hangsúlyozta: ez a mostani fejlesztés is illeszkedik azokhoz a törekvésekhez, amelyeknek kerete a Nyugat-Pannon Mechatronikai és Járműipari Központ, aminek kezdeményezői és alapítói között van az EPCOS Kft. is.
Hende Csaba szólt arról is, nemcsak a szakképzést, hanem a felsőoktatást is duális formában, vagyis a helyi gazdasággal szoros együttműködésben kívánják fejleszteni, éppen ezért indul meg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában 2015 szeptemberétől a gépészmérnök képzés.
Kifejtette, óriási erőfeszítést jelent a semmiből, előzmények nélkül a műszaki felsőoktatást megteremteni.
Bejelentette: az egyetem és a Nyugat-Pannon Mechatronikai és Járműipari Központ közösen, konzorciumot alkotva pályázatot nyújtott be európai uniós forrás elnyerésére, amely a mérnökképzés költségeinek a finanszírozását célozza.
A miniszter szólt arról is: nem az első tanműhelyt avatják Szombathelyen az elmúlt hetekben, hiszen a duális képzést lehetővé tevő tanműhelyt létesített nemrég az LUK és a Jabil is.
Takács Balázs, az EPCOS Kft. ügyvezető igazgatója az avatóünnepségen elmondta: a speciálisan felszerelt, gépészeti, mechatronikai és elektronikai tanműhelyben olyan szakembereket képeznek, akik az elméleti tudás mellett pontosan azokkal a gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek majd, amelyekre a cégnek szüksége van.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a megnyitón arról szólt: egy gyár oktatóbázisának megnyitása azt jelenti, hogy a vállalat bízik a jövőben, gondoskodni kíván saját szakembereinek utánpótlásáról.