Forrás: MTI
Az agresszió elfogadhatatlan eszköz – kommentálta a Fidesz azt, hogy tüntetők hatoltak be a párt budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva.
A Fidesz sajtóirodája közleményében azt írta, „ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába”.
Közölték, mindenkinek a véleményét fontosnak tartják és meghallgatják, a véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával.
„Az agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ahhoz, hogy berúgja az ajtaját. A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által folytatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlöletkampányból” – olvasható a kommünikében, amelyben a Fidesz hangsúlyozza azt is: az ország 2010-ben „nyolc év káosz és megosztottság után a nyugalomra, az összefogásra, valamint a biztonságra szavazott”.