Forrás: MTI
Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet, akit Magyarországon egy örmény katonatiszt meggyilkolásáért ítéltek el – derült ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által pénteken kiadott közleményekből. Szapáry György washingtoni magyar nagykövet elmondta, hogy péntek délután mintegy féltucatnyi örmény tüntető tiltakozott két órán át az amerikai fővárosban működő magyar diplomáciai képviselet előtt.
A magyar kormány álláspontja szerint Magyarország Ramil Sahib Safarov ügyében mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint járt el. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azt közölte, a bakui igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem közvetlenül folytatja az ítélet végrehajtását.
Örményország a kétoldalú partneri kapcsolatokat sértő, „barátságtalan lépésnek” tartja azt, hogy a magyar hatóságok Azerbajdzsánba szállították Safarovot. Örményország még pénteken megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, miután Magyarországról Azerbajdzsánba szállították Ramil Sahib Safarovot, aki ott elnöki kegyelemben részesült. Tiltakozásul Jerevánban paradicsommal dobálták meg és letépték a magyar tiszteletbeli konzulátus zászlaját Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) hívei.