Forrás: MTI
Magyarország is részt kíván venni a jogállamiság megszilárdításán munkálkodó ukrajnai civil EU-misszióban – közölte Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter magyar újságírókkal Luxembourgban, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozása után.
A miniszterek úgy döntöttek, hogy az EU a közös biztonsági és védelmi politika keretében nem katonai jellegű, jelentős részben rendőr szakemberekből álló missziót hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy támogassa az ukrán civil biztonsági szervek reformját, tanácsaival és szakmai útmutatásokkal, illetve kiképzéssel javítsa a rendőrség, a nemzeti gárda és más jogérvényesítő szervek felkészültségét.