Forrás: MTI
Magyarország azt szeretné, ha a lehető leghamarabb megkezdhetné tárgyalásait a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a pénzügyi segítségnyújtásról – jelentette ki Martonyi János kedden Prágában, hozzátéve, bízik benne, hogy ezek a tárgyalások március vége előtt meg is kezdődnek.
„Nem mindig könnyű előrelátni a jövőt (...) de a politikai akarat és az eltökéltség fontosabbak. Mi azt szeretnénk, ha a tárgyalások a lehető leghamarabb elkezdődhetnének" - mondta a magyar diplomácia irányítója újságíróknak, miután tárgyalásokat folytatott Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszterrel.
Magyarország az IMF és az EU segítségét kéri, amelyek azonban világossá tették: addig nem kezdik el a tárgyalásokat a segítségnyújtásról, amíg nem biztosított a magyar központi bank függetlensége.
Nyugati megfigyelők emlékeztetnek: a konzervatív magyar kormányt bírálatok érték olyan lépések miatt, amelyek – a kritika szerint – a központi bank, a bíróságok és egyéb intézmények politikai irányítás alá vonását célozzák.
Martonyi Prágában elmondta, Magyarország válaszolt az EU-nak. Egyben kifejezte meggyőződését, hogy „az összes vitás kérdést meg fogjuk oldani és a félreértéseket, torzításokat, az alaptalan vádakat pedig tisztázzuk".
A magyar külügyminiszter azt mondta, a pénzügyi segítségnyújtásról szóló tárgyalások véleménye szerint „viszonylag rövid időn belül" sikeresen lezárulhatnak.