Forrás: MTI
A magyar kormány hallgat a barátaira és várja az észrevételeket, így beszélni kíván a Németországban felmerült aggodalmakról is, és a dolgok javítására törekszik valamennyi vitás kérdésben – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter kedden Berlinben Guido Westerwelle német külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követően.
A berlini diplomácia vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón Martonyi elmondta: „német barátaink számos aggodalmat táplálnak" az utóbbi másfél év magyarországi fejleményeivel kapcsolatban. A magyar kormány szeretne ezekről a „gondokról, aggodalmakról, fenntartásokról beszélni, tájékoztatni, megmagyarázni, megérteni, meghallgatni és javítani" - fogalmazott Martonyi János.
A januárban indult kötelességszegési eljárásokról szólva azt mondta: a kormány ezeket a „lehető legrövidebb időn belül" rendezi. „Megvannak a megoldásaink lényegében valamennyi kérdésre, és nagyon bízunk abban, hogy ezek kivétel nélkül elfogadhatók lesznek" – tette hozzá.