Forrás: MTI
Másfél milliárd forint állami támogatást kapott feladatai biztonságos ellátására Dunaújváros önkormányzata – jelentette be a város polgármestere és a megyei kormánymegbízott pénteki sajtótájékoztatóján.
Dorkota Lajos a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta: a város az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára kiírt pályázaton igényelt pluszforrásokat a kormánytól. Eredetileg 650 millióról szólt a kérelem, de Orbán Viktor miniszterelnök egyéni döntése értelmében 1,5 milliárd forintot utalt át az állam – tette hozzá.
Kiemelte, ekkora összeget a város még sohasem kapott az államtól plusztámogatásként. Idén az adósságrendezéssel és a fejlesztési beruházásokra elnyert uniós támogatásokkal együtt 17-18 milliárd forint érkezett a városba – mondta.
A pályázat révén társasházak energiahatékonysági megújítása, sétány, játszótér, sportterület építése, közműfejlesztés, térfigyelő kamerarendszer telepítése valósulhat meg. Ezen kívül a Pajtás Óvoda teljes felújítása és egy nonprofit szolgáltató ház kialakítása is szerepel a tervekben – ismertette.