Medgyessy – Alstom-ügy: magyar miniszterelnök még soha nem került ilyen korrupciós botrányba

kdnp.hu – MTI

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint az Országgyűlés gazdasági bizottságának napirendre kell vennie az Alstom-ügyet, meg kell hallgatni az ügy valamennyi érintettét, volt BKV-vezetőket, Demszky Gábor volt főpolgármestert és Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnököt is.

A kormánypárti politikus erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel. Kósa Lajos szerint az ügyben az MSZP bűnsegédlete is kézenfekvő. A fideszes politikus felidézte, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökként azonnal elindította a 4-es metró beruházásának ügyét. A metróberuházás körül rengeteg anomália volt, ezért ki kell vizsgálni, hogy pontosan hova mennyi pénz ment el, és ki használta fel – mondta.

Kósa Lajos az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában felidézte: korábban az Állami Számvevőszék is vizsgálta a metrószerződéseket, köztük az Alstommal kötötteket is. Az ÁSZ megállapította, hogy súlyos kár érte a magyar államot – fejtette ki a fideszes politikus, hozzátéve: egy brit vizsgálat is megállapította, hogy az Alstom kenőpénzt fizetett a BKV-nak. Az angol és a magyar ügyészség adatai szerint Medgyessy Péter volt kormányfő cége mintegy 180 millió forintot kapott, amely a legfrissebb hírek szerint részben feleségének bankszámlájára került – mondta Kósa Lajos.

„Magyar miniszterelnök még soha nem került ilyen korrupciós botrányba" – jelentette ki.

Most a magyar ügyészségnek is fel kell vennie a kapcsolatot az angol társszervekkel, hiszen a korrupció felderítése közös érdek – emelte ki Kósa Lajos.

A Magyar Idők keddi számában arról írt, hogy két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban. Medgyessy Péter kedden az Indexnek elismerte kapcsolatát az Alstommal, szerinte „a díj a cég árbevétele volt, amely után adózott, és kilenc ember többéves munkájának az ellenértéke". Szerdán a Magyar Idők az ügyben eljáró magyar nyomozóktól kapott információkra hivatkozva azt közölte: Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki az 597 ezer euró nagy része. Az Alstom ellen Nagy-Britanniában és Magyarországon is nyomozás folyik korrupció gyanúja miatt – emlékeztetett a lap.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!