Forrás: MTI
A kormányzat a következő években mindent meg kíván tenni azért, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek, és így megálljon a népesség három évtizede tartó csökkenése – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a PromoBox Kft. főnővér és szülésznő konferenciáján, Budapesten.
Novák Katalin hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy a gyermekvállalás olyan érték legyen, amit az egész társadalom megbecsül, és ezért támogatnak minden olyan civil vagy vállalati kezdeményezést, amellyel hasonló célokért tevékenykednek. Mint mondta: céljuk az, hogy a gyermekvállalás ne bonyolult procedúra, rossz élmény, egészségi kockázat, vagy nehezen vállalható anyagi megterhelés legyen a családok számára, hanem a társadalom által elismert érték.
Az államtitkár kitért az évtizedek óta kedvezőtlen demográfiai helyzetre, arra, hogy 1981 óta folyamatosan csökken Magyarország népessége.Arról beszélt, hogy az eddigi és a várható kormányzati intézkedésekkel a népességfogyást akarják elérni. Ehhez szavai szerint az kell, hogy a kívánt és vágyott” gyermekek megszülessenek.
Felidézte a kormány eddigi, a családpolitikát érintő lépéseit, melyek célja, hogy összeegyeztethetővé tegyék a munkát a családi élettel, biztosítsák a kisgyermekek napközbeni elhelyezését, a részmunkaidős foglalkoztatást. Jelezte, ezért vezették be és bővítették ki a családi adókedvezmények rendszerét, továbbá ezért bővítik a családok lakhatását segítő programokat.